Kedvelt élőhelyei a nyiltabb bozótos és fás szavannák, ahol ellenségeit (oroszlán és nagyobb hiénacsapatot) a magasból akár 2-3 km távolságból is észreveszi. Fő tápláléka a fás szárú növények, bokrok, fák lombozata, a fiatal borjak friss füvet is legelnek.
Méretei miatt olyan táplálékforrásokat is elér, amiket más növényevők nem. Fogyaszt gyümölcsöket, sőt a fák-bokrok virágait is. Mindkét nem bőrrel és szőrrel borított “szarvakat” visel a fején, amelyek 15-20 cm hosszúak, függőlegesen és párhuzamosan állnak. A tehenek szarvai vékonyabbak és rövidebbek. Párzási időben a bikák igen különös, gyakran hosszan tartó harcot vívnak, hosszú nyakukkal lendületes kaszáló mozdulatokat végezve az ellenfél testére — lehetőleg érzékeny nyakára — a fejtetőn álló tompa szarvakkal hatalmas ütéseket mérnek. Igen sajátos a zsiráf vérkeringési rendszere: a zsiráf szíve — amely a vérnek a mintegy 3 m-rel magasabban lévő fejbe juttatásáról gondoskodik — mintegy 12-15 kg tömegű. Hogy a zsiráf érrendszere mégsem küzd a magas vérnyomás problémájával, erről a nyaki verőerek igen rugalmas, szívbillentyűszerű szelepekkel ellátott tágulatai gondoskodnak, amelyek mintegy “másodlagos pumpaként” továbbítják a friss vért az agyba. A táplálkozásnál és az ellenség kifigyelésénél előnyös hosszú nyak egyben azonban a zsiráf sebezhetőségének is forrása, mivel normál testtartásban a fej a földre nem ér le, így pl. iváshoz az állatnak egy természetellenes terpeszállást kell a mellső lábaival felvennie. Ez a terpeszállás nem tesz gyors menekülést, elugrást, vagy védekezést lehetővé, tehát az állat ebben a testhelyzetben a ragadozóknak jobban ki van szolgáltatva. Ugyanakkor a mélyen tartott fej hirtelen felemelése folytán az agyban fellépő vérhiány pillanatnyi tájékozódási és mozgáskoordinációs zavart is okozhat, ami a menekülésben vagy a védekező állás felvételében további késedelemmel jár. Az ivási pozitúrában lévő zsiráf ezért sebezhető, amivel az állat maga is tisztában van, az ivás szertartását alapos figyelés előzi meg. A kifejlett zsiráf egyébként igen hatékonyan képes védelmezni magát erőteljes rúgásaival, amelyekkel akár az oroszlánt is képes megölni. Legfejlettebb érzékszerve a látása, azonban a szaglás és hallás terén is az élvonalhoz tartozik.
A nőstény zsiráf 14-15 havi vemhesség után 1 borjút hoz a világra, ami születésekor mintegy 100 kg-ot nyom és egy órán belül lábra áll. A borjút anyja 2-3 hétig egyedül gondozza, majd a csapat “óvodájába” kerül, ahol egy fiatal felnőtt nőstény felügyel a borjakra, míg a felnőttek táplálkoznak. Az anya az “óvodát” naponta kétszer keresi fel, szoptatás céljából.
A zsiráf egyébként a legbékésebb állatok egyike és Namibia szinte minden vadászterületén, farmján tartanak egy kisebb-nagyobb csapatot látványosság, vadfotózási lehetőség céljából. Csak az Etosha Pan területén mintegy 2000 zsiráf él.
A zsiráflakta területeken a ritka telefon- és villamos vezetékeket mindenhol 8 m magas tartóoszlopokon vezetik.

A zsiráfról igen sokáig azt hitték, hogy néma. Kittenberger írja, hogy igen sokáig figyelte állatfarmjának zsiráfbébijét, de a hangját nem sikerült meghallania, csak az állatokat gondozó fekete elmondásából hallotta, hogy a kis bébi hangot adott, ami olyan volt “mint a juhé”. A zsiráf valóban ritkán ad hangot, de az általános riasztást jelentő rövid “horkantás”, vagy az éhes zsiráfbébi halk, bégetésszerű sípolása a jelzi az akusztikus kommunikációt is a vizuális testbeszéd mellett.

Igen jellegzetes a zsiráf mozgása, amely általában méltóságteljes, elegáns vonulás, míg meneküléskor lassított film-szerű, lendületes vágtába csap át, amit hosszú nyakának-fejének előre-hátra lendítése kísér. A vadfotósok kedvenc, hálás vadfaja.
A nappali életmódot folytató zsiráf 25-30 éves korig él. Namibiában védett, de külön engedély alapján területenként meghatározott darabszámban vadászható. (Egy kivételtől eltekintve azonban nem tudok arról, hogy Magyarországról érkezett vadász ezt a jámbor eleven Eiffel-tornyot kívánta volna zsákmányul ejteni.)