Szenvednek a klímaváltozástól a Bering-tenger emlősei


Az északi Bering-tenger, a világ egyik leggazdagabb terített asztalt nyújtja a bálnáknak, rozmároknak és tengeri madaraknak. A tenger azonban olyan gyorsan melegszik, hogy az állatok kénytelenek adaptálódni, vagy elpusztulnak.
A Bering-tenger Szibéria és Alaszka között húzódik az Aleuti-szigetek felett. Északi felét általában kemény jégréteg borítja hét hónapon át. Most azonban kevesebb a jég és a szezonális olvadás is korábban indul meg tavasszal - monda Jacquelin Grebmeier, tengeri ökológus.
Egyes állatok - mint a szürke bálnák - még északabbra vonulnak, hogy kövessék a hideg áramlatokat. Közben a lazac és a fekete tőkehal - a Bering-tenger délkeleti részein általában előforduló halfajok - az északi vizekre költöznek. Más állatok azonban lehet, hogy nem tudnak megfelelően adaptálódni a túléléshez. A szakállas fókák és rozmárok, melyek főleg a tengerek fenéklakóival táplálkoznak, szenvednek a jelentősen megcsappant táplálékmennyiség miatt.


Bajban vannak az Eider kacsák is, melyeket ráadásul az amerikai törvények is veszélyeztetett fajként védenek. A kacsák populációja csökken, ahogy táplálékforrásaik beszűkülnek. A Bering-tenger melegedésének oka valószínűleg a globális klímaváltozás és a hideg, északi szelek gyengülése, melyek a tenger felett fújva hatással vannak annak hőmérsékletére.
A tenger rendszerint hemzseg az élettől, köszönhetően a fitoplanktonoknak, melyek a régió táplálékláncának origóját jelentik. Az apró, tengeri élőlények a jég alatt indulnak növekedésnek minden tavasszal, egészen addig, míg populációjuk egy masszív, tápanyagokban gazdag szőnyegben nem kulminálódik júniusban. Ahogy a túlnépesedett növények fuldoklani és halódni kezdenek, maradványaik lehullanak az iszapos fenékre, ezzel szénben gazdag táplálékréteget hoznak létre a férgek, garnélákok és kagylók számára. Ezen fenéklakók aztán számtalan madár- és tengeri emlősfaj életét segítik.


Ám a jelenlegi, korai olvadással és melegedő vizekkel a fitoplanktonok életciklusa felborulni látszik. Egyre kevesebb a kagyló és a féreg. A tavaszi jégtakaró ma már három héttel korábban olvad, mint 1997-ben - mondja Grebmeier, aki a nyolcvanas évek óta követi a klímaváltozás miatt, a Bering-tengeren bekövetkező változásokat.
A kutató csapatának adatai azt mutatják, hogy a tenger fenekén a víz hőmérséklete -1,6 fokról 0 fokra emelkedett 1990-től 1998-ig. Röviden, ez azt jelenti, hogy a régió ökoszisztémája lassan eltolódik egy sarki ökosztisztémától egy olyan felé, mely inkább szubarktikus.

A szürke bálnák nagy csoportja minden tavasszal Baja-Kaliforniából vonul a Bering-tenger északi vizeire. Az utat ősszel visszafelé is megteszik, így teljes migrációjuk a leghosszabbnak számít a tengeri emlősök körében. Ám az állatok mostanság még északabbra, a Chukchi-tengerhez mennek, mely a Sarkkör fölött helyezkedik el. A jelek szerint az állatok hidegebb vizeket keresnek és a táplálékot, amihez hozzászoktak, azaz a felemáslábú rákokat. Ezek a sekély vizekben élő garnélaszerű állatkák.
A bálnák mohón falnak egész tavasszal és nyáron, hogy felkészüljenek a három-öt hónapig tartó böjtre, melyet 19 ezer kilométeres visszaútjukon elviselni kénytelenek. Egyes bálnák azonban olyan jól érzik magukat északon, hogy csökkentik őszi migrációjukat és nem mennek délebbre az alaszkai Kodiaknál. Ahogy a szürke bálnák észak felé vándorolnak egyre közelebb kerülnek a grönlandi bálnák territóriumához, melyek a part mentén krillekkel táplálkoznak.


Az alaszkai bennszülöttek általában a grönlandi bálnákra vadásznak, és aggódnak, hogy a sokkal agresszívebb szürke bálnák kiszorítják a nyugodtabb grönlandiakat. A nehezen megfigyelhető, és a kihalás szélén egyensúlyozó, északi simabálna szintén a Bering-tengerre jön táplálkozni.
Ezen állatok egyedszáma összevissza két tucat lehet - mondja John Hildebrand kutató. A kutató szerint nagyon gyorsan tenni kell valamit, hogy az állatok túlélését biztosítsák. Azt azonban még nem tudják pontosan, hogy a klímaváltozás mennyiben befolyásolja a simabálnák életét.


- hirado.hu/National Geographic

LUNA
- Egy különleges lény halála


Tegnap a kanadai (Brit Kolumbia állam) Nootka-öbölben egy teherhajó elgázolta Lunát, a fiatal hím kardszárnyú delfint, aki minden bizonnyal belehalt sérüléseibe. Luna 1999-ben született. Anyja az ún. déli rezidens kardszárnyúdelfin-közösség tagja, és a szakemberek L67 néven ismerik; a delfinbébi az L98 nevet kapta. A kardszárnyú delfinek általában egész életükben együtt maradnak családjukkal, de L98 2001-ben otthagyta anyját, és a Nootka-öbölben telepedett le, ahol mindig az emberek társaságát kereste. Az emberek szeretettel fogadták a kikötőkben és a hajók körül gyakran megjelenő barátságos delfint, és Lunának nevezték el. Az e vidéken élő muchalaht indiánok szerint Luna egy nemrég elhunyt nagy törzsfőnök reinkarnációja. A hatóságok megpróbálták visszavezetni Lunát fajtársaihoz, de törekvéseik nem jártak sikerrel. Kísérleteztek azzal is, hogy befogják és úgy viszik vissza a többi delfinhez, ezt azonban Luna indián rajongói megakadályozták. 2006. március 10-én, amikor Luna egy 30 m hosszú vontatóhajó alatt úszkált, a hajócsavarnak ütközve halálos sérüléseket szenvedett. Tetemét eddig nem találták meg.


Forrás: http://orcahome.de
http://www.orcanetwork.org

Delfinekkel kutatták volna Nessie-t


Delfinekkel sem sikerült a Loch Ness-i szörny nyomára bukkanni, igaz, ez nem a tengeri emlősökön múlt, ők ugyanis sohasem érkeztek meg Skóciába. A brit kormány 1979-ben tervbe vette, hogy delfinek segítségével keresi meg a skót Loch Ness tó mítikus szörnyetegét - adta hírül levéltári dokumentumokra hivatkozva a The Daily Mirror című újság.
A környezetvédelmi miniszter levélben tájékoztatta a skót kormányt rendhagyó ötletéről, ám a levelet hivatalosan nem vették át. A víz alatti lényről már a VII. században beszéltek, és azótais egyre-másra születnek a különböző mendemondák, gyakoriak az ugratások és a hamis megjelenések. Mindeddig azonban senki nem tudta bizonyítani a lény létezését.
Nessie élete (már ha létezik) többször is veszélyben volt, legalábbis erre utal számos dokumentum, amelyek arról tanúskodnak, hogy magas beosztású brit tisztségviselők igyekeztek megvédeni az esetleges szörnyet az esetleges orvvadászoktól.


- hirado.hu/MTI

Szivacsokat használnak a delfinek



Ez az első eset, hogy az adatok tárgyi kultúrát rögzítenek tengeri emlősöknél. Egy nemzetközi csapat Nyugat-Ausztráliában figyelte meg az állatokat, majd DNS-elemzés segítségével vizsgálták meg, hogy a cetek viselkedése örökölhető-e.
A kutatók szerint a tevékenység szociálisan kerül átadásra. A keleti Shark Bay-ben a biológusok azt figyelték meg, hogy az állatok letörik a tengeri szivacsokat a tengerfenéken, majd orrmányukra helyezve azt kutatnak halak után a fenéken. A szivacsozás kifejezetten a nőstényekre jellemző, a 13 rendszeres szivacsozóból mindössze 1 egyed volt hím.
A kutatók szerint az egész úgy néz ki, mintha az állatok egyfajta kesztyűként alkalmaznák a szivacsokat az üledék átvizsgálására. Emellett védelmet nyújthat nekik a veszedelmes élőlényektől, melyek szintén az üledékben rejteznek - mondja Michael Krützen svájci kutató.

A kutatók másik elképzelése szerint a delfinek azért is alkalmazhatják a szivacsokat, hogy azok segítségével üldözzék a halakat a fenéken. Legalábbis a felszínről így néz ki. A kutatók ugyanis nem tudnak lemerülni, hiszen a Cápaöbölnek nem véletlenül az a neve, ami.
Ha a szivacsozás genetikai magyarázata nem bizonyítható, akkor elképzelhető, hogy a viselkedés tanulás útján "öröklődik", anyáról lányára. A lehetséges genetikai tényezők megvizsgálása céljából a kutatók apró mintákat vettek a delfinek hátuszonyából a DNS-elemzéshez. A mitokondriális DNS (mtDNS) vizsgálata - mely csak anyai ágon öröklődik - azt sugallja, hogy a delfinek egy szorosan összefüggő család részei.
Ez azt sugallja, hogy a szivacsozás átadása egyetlen női ágon belül történik, ám azt nem sikerült kideríteni, hogy tanult viselkedés-e vagy öröklődik. Az öröklődés összetett mintája számos génen alapszik, melyek a szaporodás során keverednek, ám ebben az esetben mindez a kutatók szerint valószínűtlen.

Ezért a csapat megvizsgálta, hogy a szivacshasználat egyetlen génen keresztül öröklődik-e. A 10 lehetséges gén vizsgálata azonban feltárta, hogy tulajdonképpen egyik sem illik a képbe. A saratogati palackorrú delfinek körében ezen speciális viselkedése a jelek szerint inkább hosszú tanulási folyamat eredménye, mivel anya és lánya igen sok időt töltenek együtt.
Az még tisztázatlan, hogy ez a viselkedés miért csak a nőstényeknél figyelhető meg, ám hasonló jelenségeket a csimpánzoknál is megfigyeltek. Egy tavalyi kutatás azt sugallja, hogy a nőstény csimpánzok anyjuktól tanulják meg, hogyan gyűjtsék be gyorsabban a termeszeket, mint a hímek.

Kipusztulófélben az édesvízi delfinek


Az egykor gyarapodó kolóniákat mára jelentősen veszélyezteti az emberi tevékenység. A delfineknek mindössze már csak egy maroknyi egyede él a kínai Jangce-folyóban. A WWF adatai szerint az édesvízi delfinek nagyon fontos szerepet játszanak a folyók tisztaságának megőrzésében, nemcsak azért, mert a rossz vízminőség rájuk is közvetlen hatással van, hanem azért is, mert olyan halakra vadásznak, melyek szintén igen érzékenyek környezetükre.

A Jangce, a Gangesz, az Indus és a többi délkelet-ázsiai folyókban különböző delfinfajok élnek. A Jangcében már csak 13 egyed van életben. Máshol több ezren is élnek. Az ipari és mezőgazdasági szennyezés az egyik probléma. A növény- és rovarirtók maradványait megtalálták már az állatok szöveteiben is.
Az emberi szennyvíz a másik tényező. Valamint a folyók felduzzasztása, mely korlátozza a delfinek természetes territóriumának tartományát és elpusztítja a táplálékukul szolgáló halak ikrázó helyeit. A folyók vizének elvonása tovább súlyosbítja a helyzetet, a víznek csak 5 százaléka éri el a tengert a Gangesz esetében.
A WWF azonban nemcsak a természet egyik legelegánsabb állatának életéért aggódik. A szervezet szerint a környezetre érzékeny állatok helyzete azt mutatja, hogy mennyire rossz minőségűek a környező folyók az emberi tevékenységek miatt. Emellett a delfinek megmentését célzó intézkedések több millió, az ázsiai folyók partjánál élő emberek helyzetén is javítatnak.


- BBC


Kép folyami delfinekről itt:

http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=83354

Delfin-protézist készített a Bridgestone



Hajlékony kaucsukból készült farokuszony-protézist kapott Fudzsi, az okinavai tengeri akvárium 34 éves nősténydelfinje, amely egy rejtélyes betegség nyomán vesztette el a levegőbe szökelléshez nélkülözhetetlen testrészét.
A világ első mesterséges delfinuszonyát a japán Bridgestone gumigyártó cég állította elő. Fudzsinak több hónapos gyakorlás kellett, amíg hozzászokott a rugalmas mankóhoz, megtanulta használni. Újabban naponta húsz percig viseli a kétkilós eszközt, s ennek köszönhetően ugyanolyan sebességgel úszik, mint fajtársai.
A Bridgestone egyedülálló eszközét több mint egy évig tervezték, augusztusban készült el, összköltsége mintegy tízmillió jen (közel 18 millió forint). A 2,71 méter hosszú, 227 kilós tengeri emlős farokuszonyát két évvel ezelőtt kellett amputálni, miután egy tisztázatlan eredetű szövetelhalás (nekrózis) következtében háromnegyed része elhalt, s veszélybe került az állat élete.
"Fudzsi nyilvánvalóan tudná nélkülözni a mesterséges uszonyt, de anélkül lassan halad, és persze nem tudna kiugrani a vízfelszín fölé" - mondta el az okinavai Csuraumi akvárium egyik állatgondozója.


- MTI /2004/




A delfinek farkára nehezedő terhet illusztráló képek itt:

http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=83354&status=ok

Keiko delfin (1977-2003) élete



Keiko, a kardszárnyú delfin, valószínűleg 1977-ben vagy 1978-ban született. 1979 novemberében fogták be négy társával együtt; társai közül ma már csak Nootka V van életben. Keiko csaknem három évig az izlandi Hafnarfjördurban maradt, azon a telepen, ahol a befogott kardszárnyú delfineket tartják addig, amíg nem találnak számukra végleges tulajdonost.
1982-ben Keikót megvásárolta a kanadai Niagara Fallsban, a Niagara vízesés közelében működő állatkert, ahol több kardszárnyú delfint tartanak ma is. Az újonc delfin a Kago nevet kapta. Megkezdődött különféle mutatványokra való betanítása. Hamar kiderült, hogy Kagónak nincs sok tehetsége az állatkerti delfinek szokásos mutatványaihoz, ezért 1985-ben 350 ezer dollárért eladták a mexikóvárosi Reino Aventura állatkertnek.
Mivel Mexikóváros több, mint 2000 méter tengerszint feletti magasságban épült, Kago minden idők legmagasabbra jutott kardszárnyú delfinje lett. Itt a delfin a Keiko nevet kapta. Ez a név japán eredtű, jelentése "szerencsés". Találóbb nevet nemigen kaphatott volna. A Keiko Japánban népszerű keresztnév. Keiko delfin fiú, de a japán Keikók lányok szoktak lenni.
Keikót 1992-ben vette szárnyára a világhír, amikor megkapta a Free Willy című film főszerepét. A film egy sanyarú körülmények között élő állatkerti kardszárnyú delfinről szól, akit a rokonszenves gyerekhősök sok kaland után kiszabadítanak. Mivel az USÁ-ban működő delfináriumok egyike sem járult hozzá a forgatáshoz, a filmesek Mexikót választották helyszínül. A filmet Magyarországon Szabadítsátok ki Willyt címmel vetítették. A Willy delfint alakító Keiko világszerte népszerű lett. Később elkészült a film második, majd harmadik része is, ahol Willynek és barátainak egy tankhajó okozta olajszennyezéssel, majd gonosz bálnavadászokkal kellett szembeszállniuk. Az animációs technika fejlődése miatt azonban ezekhez már nem volt szükség Keiko személyes közreműködésére.
A népszerű művész rajongói előtt nem maradhatott titokban, hogy Keiko életkörülményei alig különböznek a filmben látottaktól. Világszerte kampány indult Keiko kiszabadításáért. 1994-ben létrehozták a Free Willy alapítványt; a 4 millió dolláros kezdőtőke nagyobb részét a film producere, a Warner Bros adta. A HSUS (Humane Society of the United States) egymillió dollárral járult hozzá a költségekhez. 1995-ben a Reino Aventura Keikót odaajándékozta az alapítványnak, és helyébe nem szerzett be másik delfint.
1996. január 7-én Keikót az Oregon állambeli Newport újonnan épült tengeri akváriumába szállították. A közönség látogathatta, de nem kellett cirkuszi mutatványokban szerepelnie. Esténként filmeket vetítettek Keikónak; kedvence a Gyaloggalopp volt. Keiko érkezésekor olyan sovány volt, hogy kilátszottak a bordái. Szíve és tüdeje sem volt jó állapotban. Lélegzetét alig 3 percig tudta visszatartani. Newporti tartózkodása alatt csaknem egy tonnát hízott. Bőrelváltozásai, amelyek Niagara Falls óta elkísérték, nyomtalanul eltűntek.
Keikót kisgyerekkora óta fagyasztott hallal etették. Most kellett megtanulnia, hogy az élő halat is meg lehet fogni és meg lehet enni. Az első időben az élő halakat Keiko megfogta ugyan, de nem ette meg, hanem odavitte a gondozóknak, és várta a mutatvány jutalmaként járó fagyasztott halat. Persze ez is valami. Winnie - ő volt az első delfin, akit alkalmam nyílt személyesen is meglátogatni - nem volt ilyen válogatós, és minden konzervdobozt és más szemetet lenyelt, amit a kedves látogatók bedobtak neki. Nyugodjék békében.
1997 nyarán Keiko már lelkesen falta az eleven acélosfejű pisztrángokat. Úgy látszik, ez az izlandi kardszárnyú delfinek kedvenc tápláléka. Nagy szerencse, hogy Keiko nem az észak-amerikai tranziens vagy a patagóniai populációból származik, mert a medencébe bedobált fókák nemcsak a költségeket növelték volna meg, de sok állatvédő lelkén is nehezen gyógyuló sebet ütöttek volna.
1998. szeptember 9-én Keiko végső búcsút vett az amerikai kontinenstől, és repülőgépen Izlandra utazott. Az izlandi partoktól néhány kilométerre fekvő Heimaey szigetén alakították ki új otthonát. Itt már nem beton medencében kellett élnie, hanem egy, a tengeren elkerített karámban. Később a karámot is kinyitották, és Keiko szabadon úszkálhatott a több száz méter széles Klettsviki-öbölben, amelynek kijáratát hálóval zárták el.
Ez az öböl egyébként igen szép hely, három oldalról függőleges sziklák veszik körül, a víz szintjében barlangok vannak, szemközt egy vulkánra látni (1973-ban volt kitörése). A környék tele van tengeri madarakkal. Keiko itt már nem unatkozott, egyre hosszabb időket töltött a víz alatt, hiszen a sima beton helyett ott is sok érdekes dolgot láthatott. Néhány vakmerő madár, aki Keiko orra elől próbálta elhalászni a halakat, kellemetlen kirándulást tehetett a víz alá.
Keiko - egy hajó kíséretében - hosszabb kirándulásokat is tehetett a nyílt tengeren. E túrák során találkozhatott fajtársaival is. Eleinte félt tőlük, később egyre inkább megszokta társaságukat. Azok nem bántották, rácáfolva ezzel egyes szakértők véleményére, mely szerint Keikót a vad kardszárnyú delfinek, mint idegent, azonnal széttépnék.
2001-ben Keiko gondozói azt remélték, hogy a filmsztár véglegesen csatlakozik egy delfincsapathoz. De nem így történt, Keiko minden séta után visszatért az öbölbe. A halászok halnevelő telepet akartak létesíteni az öbölben, s felmerült, hogy a halak által hordozott baktériumok árthatnak Keiko egészségének. Szóba került az is, hogy a delfint Izland egy másik részére kell elszállítani. Sokan attól tartottak, hogy Keikónak egész hátralevő életét (ami 30 további évet is jelenthet) mesterséges körülmények között kell leélnie.
2002. július 7-én Keiko megcáfolta ezeket az aggodalmakat, amikor egy csapat delfin társaságában több napra eltűnt. Néhány nap múlva visszatért, elbúcsúzott a barátságos Heimaeytől, majd július 17-én nekivágott az Atlanti-óceánnak. Így, amikor néhány nappal később magam is megérkeztem Vestmannaeyjarra, már nem találkozhattam Keikóval. Itt olvasható az én izlandi utazásom története.
Keiko mégis kissé unalmas delfin út;titársait, mert szeptember 2-án megjelent a norvég partoknál, a Skaalvik-fjordban. Az emberek lelkesen fogadták, a fjord felé megindult a turisták áradata. Mindenki Keikót akarta látni, meg akarta simogatni, együtt akart úszni vele.
Keiko népszerűségének sokat használt egy Niels Oeien nevű norvég szakértő segítsége. Oeien kijelentette, hogy ő mindenekelőtt szívén viseli Keiko sorsát. S a jelen pillanatban az lenne a leghasznosabb a kiváló delfin számára, ha a szeme közé lőnének, véget vetve ezzel szenvedéseinek. Hiszen hamarosan úgyis éhen pusztul, vagy belefagy a fjord vizébe. De meg azért is le kellene lőni, mert árt a fjordban működő halnevelő telepek lakóinak. A halakhoz ugyan nem tud hozzáférni, de a halak ezt nem tudják, így félelmükben nem hajlandók enni.
A világ felhördült. Többen pedzegették, hogy inkább Oeiennek kellene a szeme közé lőni (ez takarékosabb megoldás is, neki kisebb kaliberű golyó is elég). Végül a hivatalos szervek kijelentették, hogy Keikót nem fogják agyonlőni (és Oeient sem). Keikóra az sem jelent veszélyt, hogy a norvégok ma is foglalkoznak cetvadászattal, mert a vadászat kizárólag a Minke-bálnára irányul, azt pedig még egy rövidlátó bálnavadász is képes megkülönböztetni egy kifejlett kardszárnyú delfintől. Ha nem tudja megkülönböztetni, eltalálni sem tudja. Tehát Keiko sikerekben gazdag pályafutása nem egy kutya- és macskaeledeleket gyártó üzemben fog végetérni.
Ettől kezdve Keiko ismét emberi gondozás alatt állt. A hatóságok megtiltották, hogy az emberek a közelébe menjenek. Október 15-én átvitték egy másik fjordba, amely télen sem fagy be, hogy ott addig maradjon, ameddig akar, akár élete végéig is, de ha szabadságra vágyik, bármikor elmehet.
Keiko soha többé nem akart visszatérni a nyílt tengerbe, nem vágyott más delfinek társaságára. Ő már az embereket tekintette családjának. Látogatóit hiába próbálták távol tartani tőle: Keiko minden alkalmat megragadott, hogy emberek között lehessen.
Keiko életének norvégiai szakasza alig egy esztendeig tartott. Egy decemberi napon gondozói lehangoltnak látták, és nem akart enni. Az állatorvos tüdőgyulladást állapított meg nála, és antibiotikumokat adott neki. Keikót azonban gyorsan legyűrte a betegség. 2003. december 12-én - Antall József halálának tizedik évfordulóján, és egy nappal azelőtt, hogy Szaddam Husszeint letartóztatták - a világhírű delfin kiúszott a partra, és meghalt. 26 éves volt.
A norvég előírások szerint a partra került elhullott nagytestű állatokat ki kell vontatni a nyílt tengerre, és ott elsüllyeszteni. Most azonban engedélyt adtak az e szabálytól való eltérésre. Keiko nem került sem múzeumba, sem fehérjefeldolgozóba. Sírját a tengerparton ásták meg, néhány méterre attól a helytől, ahol kimúlt. Éjszaka, titokban temették el.


NYUGODJ BÉKÉBEN, KEIKO.

LÉGY SZABAD, MINT A DELFINEK.